(kép: street-food.hu)

A története: A tengeri ételekre alapozó étteremről túl sok infót nem találtam, 2013-ban nyitottak nagy médiakampánnyal, és a kezdeti benyomások pozitívak voltak, ami megalapozta a hely jó hírnevét. Kb. azóta tervezem, hogy elmegyek oda, aztán idáig valahogy mégse sikerült. De ha kibírtak nyolc évet, akkor valamilyen szinten ez is egy fokmérő.

A hely: Buda egy kellemes sétálóutcája, pedig ott van a közelben egy pláza és Moszkva Széll Kálmán tér is.

A beltér: Inkább modern, letisztult, kicsit kikötői kocsma hangulatú a fás színeivel, de nem rossz értelemben. A teraszon ültem, ahol billeget az asztal, ez valamiért kötelező eleme a teraszon lévő asztaloknak. A konyhapult üvegfalú, ha a közelében ülsz, láthatod, ahogy készül a rendelésed.

(Kép: street-food.hu)

A kiszolgálás: A fine diningos és a gyorséttermi közé pozícionálja magát, vagy ha úgy tetszik, a hagyományos vonalat követi, mert van pincér, de hagynak leülni és nem nyaggatnak ötpercenként. Ennél már csak a koreait szerettem jobban, ahol ugye csengő volt az asztalon, ha akartunk valamit.

Az árak: Meg lehet úszni olcsóbban és drágábban is. Ha csak egy gyors utcai ebédre van időd, akkor 2-3 ezer forint, teljes menüt végigenni akár 10 ezer + is lehet. A köretet külön kell rendelni. Szervízdíj van.

Az étel: A nagy hype miatt nagy volt a várakozásom és a csalódásom is. Alapvetően nincs vele baj, csak hát hazánknak nincs tengere, az meg egy kicsit megdobná az árakat, ha minden reggel leutaznának az Adriára. ez pedig érződik a tengeri ételeken. Nem tudom, minek erőltetik itthon a hazai, friss halak helyett, illetve hát persze, értem, ez egy tengeri étterem, csak nem tudom, hogy megéri-e ekkora kompromisszumot kötni. Szóval nagyjából olyan minőséget kapunk, amilyen ennyi pénzért jár.

(Kép: wolt.com)

Az élmény: Vegyes. Jól nem laktam és nem volt kiemelkedő élmény, emiatt picit sokalltam az árakat, de ez nem fair tőlem, hiszen ezt olcsóbban nem nagyon lehet kihozni. Csak azt akarom mondani ezzel, hogy nem biztos, hogy megéri kifizetni ennyit ezért, ha kétezer alatt ehetünk kiváló pizzát. A hely és a kiszolgálás inkább pozitív, mint semleges, szóval összességében nem lő vele bakot senki.

(kép: budapester.hu)

A története: Ha jól hámoztam ki a fészbukjukról, éttermük 2018-as, 2021-ben Budán is nyitottak egy éttermet. A megálmodó egy milánói építész, aki szintén építész, magyar szerelme miatt költözött Budapestre. Az igazi áttörést az jelentette, hogy egy komoly ranglistán bekerültek 2020-ban Európa 50 legjobb, Olaszországon kívüli pizzériája közé (a legjobb egy londoni hely lett, a szomszédból egy bécsi a második helyet csípte meg, de beelőzött minket orosz ukrán, cseh hely is, illetve közvetlenül utánunk található szerb és román pizza is). A sikert megismételték 2021-ben is.

A hely: Fejlődő környék a bulinegyed betondzsungelében, azaz zöld nincs, de nagy forgalom se, és sok a fiatal, trendi, hátizsákos turista, meg a magatehetetlenül fetrengő csöves is. Aki budapesti, annak elég annyit mondanom, hogy Akácfa utca, aki meg nem, annak tapasztalataim szerint minden budapesti helyszín elviselhetetlen :)

A beltér: Tágas, modern, minimalista, napfényes. Divatos étterem benyomását kelti, nem egy lebujét, az meg egyéni ízlés kérdése, hogy kinek melyik jön be. Nekem inkább az ilyen.

(Kép: diningguide.hu)

A kiszolgálás: Ez is az utóbbi vonalat erősíti, nem egy izzadt, lisztes, sötétbarna bőrű Luigihez kell odamenni a kemence mellé, hanem kulturált pincér veszi fel a rendelést. Igyekeznek teljesíteni a ki sem mondott kívánságaidat, szóval segítőkészek, de ők is átvették a fine diningból azt a kicsit zaklatós szokást, hogy megkérdezik kajálás közben, hogy ízlik-e az étel, amire nyilván kevesen fogják azt mondani, hogy nem, inkább át is megyek a szemközti Bangla büfébe.

Az árak: Bár a hely és a minőség magasabb árfekvést sejtet - és az is - , nem megy jelentősen egy random netpincéres pizza ára felé. A legolcsóbb pizzák 1500 - 2000 Ft közöttiek, a legdrágábbak 3500 - 4000 Ft közöttiek. Szervízdíj van.

Az étel: A pizzák mellett van pár előétel jellegű saláta és pár desszert, de az gondolom nem sok embert érdekel. A pizzákat nem mértem le, de kb. a 32 cm-es kategóriásak lehetnek, szóval még nekem is (100+ kg vagyok) elég volt egy is. Nem meglepetés az eddigiek alapján gondolom, hogy a pizzák jó minőségűek, a tészta finom, a feltétektől viszont nem dobtam hátast.

(Kép: dailynewhungary.com)

Az élmény: A korona miatt elég sok pizzát rendeltünk házhoz 2020-2021-ben, kicsit meg is csömörlöttem tőlük, de legalább van összehasonlítási alapom. A hely kellemes, a kiszolgálás magas színvonalú, a pizza minőségi, bár az én ízlésszintemen nem igazán tudok már különbséget tenni a jó pizzák közt. Mindenesetre nem feltétlenül drágább a hagyományos pizzázóknál, de ízre sokkal jobbak.

A története: Nem találtam infót. Ha jól hámoztam ki a fészbukjukról, az első, budai éttermük 2013-as, a pesti 2014-es.

A hely: Egyértelműen gyorséttermi kategória a belváros közepén, mégis kissé csendesebb utcában.

A beltér: Természetesen mexikói díszek lógnak a falon, egyébként a menzaszerűen önkiszolgálós, gyorséttermi rendszer működik pulttal és kisebb asztalokkal.

(Kép: etterem.hu)

A kiszolgálás: Gyorséttermi, végig kell vonulnod a pultok előtt elbeszélgetve a szakácsokkal, hogy mit szeretnél. lehet, hogy rutinosabbak könnyen kiismerik magukat, de nekem izzasztóan kaotikus volt, mit lehet kérni és hogy hogyan kell kérni. Egyébként a személyzet áll rendelkezésre, nem rajtuk múlott.

Az árak: Gyorséttermi szint, ezen nincs mit ecsetelni.

Az étel: A honlapjukon azzal büszkélkednek, hogy minden frissen, helyben készül, és valóban, frissnek tűnt az étel. Az ízére sem volt panaszom; az adagok kisebbek, mint az Iguanában, de hát az annyival többe is kerül.

(Kép: Wolt.com)

Az élmény: Ahogy korábban írtam, fura viszonyom van a mexikói konyhával, mert elméleti szinten imádnom kellene, a gyakorlatban mégis mindig csalódás (ezt most a helytől függetlenül mondom általánosságban). Szóval az étel a frissessége miatt rendben volt, az árra sem lehet panasz. Jól nem lakik vele a hozzám hasonlóan nagydarab ember, de a legnagyobb bajom a nehezen értelmezhető menü volt (ez legyen az ember legnagyobb baja). Mexikóval ismerkedőknek ajánlott, hiszen olcsó és korrekt.

A története: Az étterem 1997(!)-ben nyílt, három itt élő amerikai alapította, akik hiányolták a mexikói ízeket, szóval igazi őskövületről van szó.

A hely: Afféle félig kocsma-félig étteremszerű társasági hely - lásd a nevet, "bar". Brutálisan jó helyet sikerült megcsípniük a parlament közelében, gondolom ez is az 1990-es évek zavaros, lehetőségekkel teli időszakának köszönhető.

A beltér: A bár-jelleg miatt kissé félhomályos, van italpult és különböző méretű asztalok, szóval ebédelhet az ember egyedül is akár, de inkább kisebb társaságok spontán összejövetelére van szabva.

(Kép: thetravelmunchers.com)

A kiszolgálás: Ajtónállós rendszer van, azaz az ajtóban vár valaki, aki bekísér. A személyzet amúgy abszolút készséges volt és lesték minden kívánságomat (volt pár), fine dining-módra rákérdeztek arra is, hogy elégedettek voltunk-e. Szervízdíj van. A menü lehetett volna kicsit rendezettebb. "Rendes" étterem, azaz várni kell valamelyest, mire elkészülnek a rendeléssel.

Az árak: Egy ilyen helyszínhez képest meglepően "olcsó", mármint nyilván nem olcsó, de lehetne sokkal drágább is a helyszín miatt.

Az étel: Az árakból és a vendéglátóipari egység típusából sejthető, hogy nem csúcsminőség, de a gyorséttermeknél magasabb szintet képvisel, minden frissnek tűnt. Az adagok nagyok, a választék széles.

(Kép: Wolt.com)

Az élmény: Fura viszonyom van a mexikói konyhával, mert elméleti szinten imádnom kellene, a gyakorlatban mégis mindig csalódás (ezt most a helytől függetlenül mondom általánosságban). Szóval az étel frissessége és mérete miatt rendben volt, az árra sem lehet panasz, a kiszolgálás vendégközpontú. Az autentikusságát megítélni nem tudom, de én elégedett voltam mindennel. Nem tiltok el tőle senkit, de ajánlani elsősorban azoknak ajánlanám, akik kisebb társasággal be akarnak ülni valahova enni, kulturáltan italozni, beszélgetni.

Érdekességnek itt egy 1999-es beszámoló az Origoról, az alapján nem változott a hely.

Az apropóját az adta, hogy az Adrenalin nevű, energiaitalokat gyártó márka is kijött a maga kávéváltozatával, amit a többiek az elmúlt egy-két évben már megléptek. Nos, már elég tapasztaltnak és kiműveltnek érzem magam a témában, hogy fennhéjázóan beszéljek:

Mindegyik rossz :D A Hell, a Monster, a Starbucks és a többi hasonló is. Mind cukros, tejes italok kávékivonattal, inkább kávés tejek, mint kávék, vagy ahogyan fitymálóan a Starbucks italokat lehet hívni, desszertitalok. Ezek édes italok némi kávéízzel és sok koffeinnel, funkcionálisak, "gyerekeknek valók".

A rendes, finom kávét nem isszuk tejjel és cukorral, feketén isszuk, üresen, hogy érezzük az ízét. Persze a többség szemében a kávé egy funkcionális, odaégett, keserű lötty, ők nem fognak semmi problémát látni ezekben a kávéitalokban. De azért jelzem, hogy egy kávé koffeintartalma még mindig magasabb az energiaitalokénál.

Új rovat vagy inkább régi rovat új néven. Eleve azért blogolok, hogy ne felejtsem el, vagy legalábbis ne kelljen újra kikutatnom mindazt az ismeretanyagot, amit netezésem során gyűjtök. Tegnap a bors került a látókörömbe kedvenc kajavloggerem révén.

• A bors valójában egy bogyószerű gyümölcs, az egész bors a szárított változata.
• A fekete bors, ami a legelterjedtebb, valójában még éretlen; a fehér bors a bors érett változata.
• A bors India nyugati partvidékéről származik, a boltokban Kerala vagy Malabar néven kell keresni.

Talán jobb lenne külön posztban kezelni őket, de az a helyzet, hogy az utóbbi pár hétben négy vietnámi helyhez is volt szerencsém, ezért lehet hogy a jövőben is inkább nemzetekre bontva lesz poszt.

Hai Nam Pho Bistro

A története: Elsőként kezdjük a Hai Nam Pho Bistroval, ami 2013-ban nyitott és hamar népszerűvé vált, aztán 2015-ben elég durvának hangzó higiéniai botrány után pár hónapra kénytelenek voltak bezárni. Mindezt azonban úgy tűnik, jól kezelték és a vendég is újra bizalmat szavaztak neki, de megértem azt is, aki ezek után nem szeretne odamenni.

A hely: A családi étterem nem a legjobb helyen van, mert bár könnyen megközelíthető, mégiscsak egy forgalmas kereszteződésről van szó egy nyugisabb utca helyett. Belül semmi, pult, asztalok, székek, pedig egy kis egzotikus beütés jót tenne a helynek.

A menetrend: A hely népszerű, forgalom van bőven, így nem biztos, hogy kapunk asztalt, de a kiszolgálás gyors és viszonylag gyorsan lehet végezni, mindenesetre nem az a hely, ahol kényelmesen hátradőlve lehet ízlelgetni a fogásokat, hanem haladni kell.

Az étel: Korrekt minőség baráti áron. Nincs túl sok fogás, az étterem fő védjegye a pho, ami egy tésztával és zöldséggel gazdagon megrakott húsleves. A vietnámi konyha tipikusan a délkelet-ázsiai ízvilágot hozza a halszósszal, csilivel, karakteres fűszernövényeivel (pl. koriander), ez érződik mindenen, de az is, hogy az alapanyagok jó minőségűek és nem spórolják le a kiegészítőket, mint pl. a pácolt fokhagyma. No meg persze aki még nem tette, az egyszer kóstolja meg a vietnámi kávét is, ami erős fekete sűrített tejjel. Egy előétel-főétel-desszert-ital párosítás kb. 3 000 - 3 500 Ft-ból kijön, de mi ketten pl. két ital, egy megosztott előétel és két főétel mellett fizettünk összesen ennyit.

Banh Mi Szendvics Bár

A története: 2017-ben indult a bulinegyedbeli hely, miután a tulaj megunta az alkalmazotti létet és gondolta, hogy belevág ebbe, hiszen a Vietnámban népszerű szendvics itthon nem nagyon volt elérhető.

A hely: A környéknek megfelelően egy kisebb lyuk, ahol van egy asztal ugyan, ha le akar valaki ülni, de az étel jellege miatt úgyis mindenki menetközben fogja elfogyasztani. Itt is jó lett volna valami egzotikus hangulatot árasztó dolog, így kissé jellegtelen.

A menetrend: Újra azzal kell jöjjek, hogy a helyszín és az irányvonal meghatározza, mi történik: alapvetően szendvicsek vannak, megrendeled és a szemed előtt összeállítják. Nem tudom mindig ilyen-e, de a mi esetünkben gyorsétteremhez képest sokat kellett várni, de forgalmasabb időszakban, amikor be van izzítva minden, akkor lehet hogy gyorsabban halad.

Az étel: Szendvics van, kérhetsz mellé vietnámi üdítőket, szóval a szendvics-ital ára nagyjából 1 500 Ft. Na de milyen egy vietnámi szendvics? A francia kereskedők a 19. századtól kezdtek egyre komolyabb nyomást gyakorolva megszállni az országot, ami egy elég csúnya ügy volt, de arra jó volt, hogy a francia bagett és a vietnámi konyha egyesüljön a banh miben. És pont olyan fura, mint amilyennek hangzik, a melegre pirított kenyérbe vietnámi ízvilágú pácolt zöldségek és fűszerek kerülnek (helló koriander újra). Nem fogom azt hazudni, hogy jól összeillenek, de hát ez egyéni ízlés kérdése és érdekes élmény, a szendvics pedig elég nagy, hogy főételnek is megtegye.

Élmény: Aki vállalja a kockázatot (bár a cég valószínűleg mindent elkövet, hogy ne ismétlődjön meg újra az eset), annak a Hai Nam Pho Bistro nem fog csalódást okozni, jó minőségű ételeket próbálhat ki normál áron. A banh mit mindenképpen szerettem volna kipróbálni, és ebben sem csalódtam, pont olyan fura volt, ahogy elképzeltem, szóval egy próbát megér.

A poszt viszont azért íródott egybe, mert ahogy jeleztem az elején, még két másik vietnámi étteremben is ettem, de ezek azért nem kerültek be a posztba és csak azért írtam most, a Hai Nam Pho Bistro után, mert ezek minősége nem ütötte meg az említett hely szintjét, legalábbis amikor ott voltam. Legalábbis nekem nem ízlettek:

• Dang Muoi
• Pho 18

A Komachi Bistrót 2014-ben nyitotta egy akkor már több mint tíz éve Magyarországon élő japán azzal a céllal, hogy a szokásos szusizós helyek helyett egy olyan éttermet nyisson, ahol a hétköznapi japán ételeket készítik el. Ahogy a nevéből is látszik, nem egy ínyenc éttermet próbáltak létrehozni, hanem egy kocsmaként is funkcionáló, gyors ebédre is alkalmas bisztrót.

A hely maga a bulinegyedben van, szóval könnyen megközelíthető (persze nem autóval). A berendezés egyszerű, kicsit japános hangulatú, nekem mint magas embernek itt-ott kissé szűkös. A teret paravánokkal könnyen le tudják zárni igény esetén. A kiszolgálás gyors, korrekt, az árak nem drágák egyáltalán, inkább olcsók.

Kicsit idézőjelbe teszi az egész posztomat, hogy nem vagyok oda annyira az ázsiai ételekért. A miszo leves és a szusi még oké, azoknak karakteres az ízük (bár ez utóbbinál erről inkább a vaszabi és a szójaszósz tehet), de a többi nekem jellegtelen szokott lenni. És itt pont szusi nincs. A választék nagyobb része a házikészítésű tésztalevesekből áll (ramen, udon), és természetesen van japán tea, üdítők és alkoholos italok.

Mint említettem, nem vagyok oda sem a ramenért, sem az udonért, és noha igen tartalmas levesek és végtelen variációkban lehet sokmindent belepakolni, nekem egyenízűek. Egy Japánt jól ismerő ismerősöm szerint a hely autentikus, szóval figyelembe véve az olcsóbb árfekvését, egyszer simán ki lehet próbálni, ha meg akarod ismerni a hétköznapi japán ételeket. Ha pedig szereted a japán konyhát, biztosan gyakrabban visszatérsz.