Az igénytelen székelykáposzta kicsit hivatalosabb változata :)

Hozzávalók két főre:

• Étolaj 50 g
• Hagyma 1 db
• Marhahús 450 g
• Fokhagyma 2 gerezd
• Paprika 1 db
• Savanyúkáposzta 600 g
• Tejföl 200 g
• Liszt 10 g
• Fűszerek: kapor, kömény, paprika

Elkészítése:

• Az olajon megdinszteljük a hagymát és elkeverjük fűszerpaprikával
• Hozzáadjuk a felkockázott húst és megszórjuk köménnyel
• Ha elfőtt a leve, hozzáadjuk a fokhagymát, káposztát és paprikát, és félig felöntjük vízzel
• Ha elfőtt a lé nagyja, elkeverjük a lisztes tejföllel és kis kaporral

Hozzávalók 2 főre

• étolaj 50 g
• hagyma 1 db
• marhahús 500 g
• fokhagyma 2 gerezd
• paprika 1 db
• paradicsom 1 db
• fűszerek: bors, só

Elkészítése

• Az étolajon megdinsztelük a hagymát és elkeverjük sok borssal
• Hozzáadjuk a húst és a sót, és hagyjuk elfőni a levét
• Hozzáadjuk a fokhagymát, paprikát, paradicsomot, és felöntjük vízzel
• Addig főzzük, míg a lé nagyja elfő

Hozzávalók 2 főre:

• ponty 1 000 g
• hagyma 1 db
• paprika 1 db
• paradicsom 1 db
• fűszerek: paprika, só

Elkészítése:

1. A halfilék kivételével a halat és a többi összetevőt egy-másfél óráig főzzük 1 l vízben
2. 10 percre ezután hozzáadjuk a halfilét is.

Hozzávalók 2 főre:

• Étolaj 80 g
• Hagyma 2 db
• Marha(lábszár) 330 g
• Fokhagyma 2 gerezd
• Krumpli 330 g
• Csipetke 110 g
• Paprika 1 db
• Paradicsom 1 db
• Fűszerek: kömény, paprika, só

Elkészítés:

1. Az olajon dinszteljük az apróra vágott hagymát
2. Elkeverjük fűszerpaprikával
3. Hozzáadjuk a felkockázott marhát
4. Ha elfőtt a leve, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és a fűszerköményt és felöntjük vízzel
5. Ha elfőtt a víz, hozzáadjuk a csipetkét, a felkockázott krumplit, paprikát, paradicsomot és újra felöntjük vízzel és kb. 20-30 percig főzzük.

A Kádár-kor gyermeke vagyok, tehát képzelhetitek, milyen ételekhez vagyok szokva :D Egyetemista koromban kezdtem éttermekbe járni, hogy egyek egyszer egy héten legalább főtt ételt. Ez a szokásom azóta is megmaradt, továbbra is hetente egyszer elmegyek valahova, rendszerint új helyre. Kezdetben persze ez menza volt, később gyorséttermek, feleségem miatt azonban kénytelen lettem nyitni magasabb szintre is, ami magamtól eszembe se jutott volna. Kösz drágám, annyi minden mást vehettünk volna abból a pénzből... Bár főzögetni főzögettem, rendszeres gyakorlattá ez csak a járvány beköszöntével vált.

Mindezt csak azért írom le, hogy lássátok: egy senki vagyok, teljesen laikus. Nem értek a gasztronómiához, nincs jó ízlésem, ezért kezeljétek fenntartásokkal az írásokat, amelyek nem kritikák, hanem élménybeszámolók.

Nem hobbim a konyhaművészet, de az egyik legnagyobb örömforrás a "comfort food", szeretek tehát enni, így sok minden az utamba kerül, és mivel blogolni azért kezdtem, hogy minél több tapasztalatomat feljegyezzem, adott volt a sok száz étteremmel a hátam mögött, hogy ebből is legyen valami. De nem csak éttermek okoznak gasztroélményeket, hanem mindenféle termékek a boltok polcairól, receptek, érdekességek, akár diéták is.

Az éttermi beszámolókhoz némi magyarázat: Az árfekvést az alapján állapítom meg, hogy mennyi egy előétel-főétel-desszert-ital kombó átlagosan.

(kép: sorvadaszat.com)

A története: A Budapesten ingatlanokkal foglalkozó olasz-magyar házaspár alapította szinte véletlenül 2016-ban, azóta több kisebb helyet is nyitottak már különböző profillal gyorskajától kezdve kávézón át cukrászdáig. (Olvasnivaló: https://welovebudapest.com/cikk/2018/3/20/csaladias-olasz-porges-a-krudy-utcaban-immar-ket-helyen-street-fooddal-bovult-az-al-dente)

A hely: A Kálvin és a Rákóczi terek közti, előkelőbb helyen van, sok a diák, az irodista, jó helyszín. Sétálóutca, így autók nem zavarnak, legfeljebb a sétálók. Szeretem ezt a környéket, nincsen meg benne a belváros mocska, kevés a kocsma, sok az igényesebb hely.

A beltér: Szűkös, zsúfolt, rendezetlen. Eredetileg kellemesen natúr faszínűnek tervezhették, de túl kevés a fény és inkább lebujszerű hatást nyújt. Valakinek ez biztosan egy hangulatosan kaotikus olasz éttermet jelent, nekem kényelmetlen. Túl kicsi a hely, hogy beltere legyen neki, talán három asztalnak volt hely. Egy másik vesszőparipám a terasz; gyerekkoromban is amikor szabadban ettünk a kertben, állandóan belehullott minden szar a tányéromba, ez megadta a kezdőlöketet, hogy sose akarjak szabadtéren enni, de e mellett is teljesen érthetetlen számomra, hogy miért szeretnek emberek az utcán ülni, ahol centikre mennek el mellettük gyalogosok vagy éppen az autóforgalom miatt zaj és szmog van.

(Kép: sorvadaszat.com)

A kiszolgálás: Ha esetleg eddig a szokásosnál harapósabbnak tűnt volna az írásom, most megadom rá a magyarázatot: ez talán csak az olaszos mentalitás, mindenesetre a pincér-tulaj, akit észre se vettem, mert civilben volt, kicsit megsértődött erre, az ő sértődöttségére meg én :D Egyébként semmi különleges, kihozzák az étlapot és az ételt, a pultnál fizethetsz, evés közben nem zavarnak, szóval átlag éttermi kiszolgálás.

Az árak: Aki csak egy gyorsat enni akar, annak van tészta és pizza, 2-4 ezer forintból megoldható; aki végig akar enni egy többfogásos menüt, annak már közel 10 ezer forinttal kell számolnia, szóval árszínvonalban is a budapesti átlag éttermet hozzák. Plusz pont, hogy árulnak sima vizet és szódát is 50 Ft-ért, ami azért nem sokszáz forintos üdítő vagy limonádé. Szervízdíj nincs.

Az étel: Olasz, tapasztalt séfjük van, szóval bizonyára autentikus az étel. Az adagok nem voltak túl nagyok, de amúgy is diétán vagyok, szóval ezt nem bánom egyáltalán, de talán ennyi pénzért egy ilyen helyen többre számít az ember. A minőséggel alapvetően nem volt gond, bár egy étel a kelleténél tovább főtt. Nem volt semmi gond az étellel, de nem volt egy Halkakas, ami most már a mércémmé vált a friss és jól elkészített ételekhez. Szóval összességében rendben volt, nem volt rossz, de nem is estem hasra tőle.

(Kép: welovebudapest.com)

Az élmény: Ahogy előző posztomban is kérdeztem: miért járunk étterembe? Az ízért vagy az élményért. Az ízekre nem volt panasz, de az élmény nagyot csorbult a nagyon rossz kezdés miatt, amin nem segített a nem túl kényelmes hely sem. Az előbbi lehetett egyszeri, peches véletlen, pillanatnyi rossz hangulat - ami kivel nem fordult még elő - , az utóbbi meg ízlés kérdése, szóval nem akarom igazságtalanul lehúzni a helyet, de nekem ezúttal nem volt jó élmény odamenni. Ettől függetlenül ti tegyetek nyugodtan egy próbát, engem meg küldjetek el az anyámba, ha gyökeresen mást tapasztaltok. :)

(kép: welovebudapest.com)

A története: A portugál Sabarigo 2015-től volt a Costes Downtown séfje, 2020-ban valósította meg minden séf álmát azzal, hogy saját éttermet nyitott közösen a magyar feleségével, koncepció szerint portugál-magyar ízvilággal. Persze mivel a járvány közepén nyitottak, be is kellett zárniuk egy időre. Nem tudom, mennyire bevett dolog, de egy évig sem üzemeltek talán még, mire 2021 szeptemberében elnyertek egy Michelin-csillagot. Magam is meglepődtem, hogy ennek ellenére sikerült asztalhoz férnem még melegében. Vagy nem olvasták az emberek a híreket vagy pont levonult a médiahullám, mindenesetre messze nem volt tele látogatásomkor.

A hely: A Bazilika mellett van, szóval ennél belvárosibb nem is nagyon lehetne; autóval ezért nem lesz könnyű megközelíteni, de egy kis séta igazán nem rossz ezen a környéken. Pici szépséghiba, hogy egy mélygarázs nyílik közvetlenül előtte (akkor mégis könnyű autóval megközelíteni?), de nem volt látogatásom időpontjában zavaróan nagy forgalom.

A beltér: Viszonylag tágas, modern, letisztult, de nem túl előkelő, ez ugyanis a koncepció része: lazább fine dining helynek akarták magukat pozícionálni. A konyha üvegfalas, tehát látható minden, az étterem egyes részei le vannak választva szintén üvegfallal, ami jó ötlet, mert így meghittebb a hangulata, mintha egy nagy terem lenne.

(Kép: matusz-vad.hu)

A kiszolgálás: Felszolgálók fogadnak, ültetnek le és szolgálnak ki (nyilván). Fine diningos figyelmet kapunk, a kelleténél gyakrabban zaklatnak, de nem vészesen gyakran. De amúgy kedvesek, barátságosak, a tulaj még integetett is távozáskor, állnak rendelkezésedre mindenben, ahogy a szolgáltatóiparban lennie kéne (és ezt most magamnak rovom fel elsősorban, mert én mostohán tudom ám kezelni az ügyfeleket...). Az egész étteremmel a legnagyobb problémám az volt, hogy egy háromfogásos ebédmenüt másfél óráig tartott elfogyasztani, márpedig az adagok nem túl nagyok, az ebédidő pedig jellemzően rohanósabb idősáv egy vendégnek. A kiszolgáláshoz tartozik még az is, hogy otthonfőzést is vállalnak.

Az árak: Ebédmenü már van 4 000 Ft-ért is, ami egy Michelin-csillagos helynél páratlan lehetőség, bűn kihagyni, amúgy előételek 3 ezer, főételek 5 ezer, desszertek 3 ezer körül vannak. Nem olcsó étlapról rendelni, de más belvárosi éttermek sem kérnek kevesebbet. Viszont óvatosan az itallal, mert ha elkezdesz borozgatni vagy bármi mást inni, akkor gyorsan megugrik a számla. Szervízdíj van.

Az étel: Önmagában természetesen minden korrekt volt, friss, nagyon szépen tálalva, tökéletes állaggal, hőmérséklettel, a portugál fogások miatt némileg egzotikusan... stb. De "csak" ennyi. Ez volt a problémám annak idején a Costes-szel is, hogy hiányzott belőle az "úvazze" élmény, ami lehet egy ízbomba vagy egy váratlan ízpárosítás. És amikor egy Michelin-csillagos helyre megyek, akkor ezt várom. Volt ilyen is, de nem ez volt a jellemző. Ja, és hogy a prolik rákfenéjéről is essen szó, igen, nagyon kicsik az adagok, de egyrészt egyél kevesebbet te disznó, miattad vagyunk a világ egyik legelhízottabb országa, másfelől ide nem jóllakni jár az ember, hanem finomat enni.

(Kép: matusz-vad.hu.com)

Az élmény: Miért járunk étterembe? Az ízért vagy az élményért. Igen, sokkal jobb limonádét csinálnak, mint én, de ugyanazt a limonádét csinálják meg, mint én otthon. És ahogy a Costes-nél, itt sem volt meg az a minőségi és dimenzióbeli ugrás, mint amit vártam. De még egyszer, félreértés ne essék, minden tökéletes volt, 4 000 Ft-ért még nekem van lelkiismeretfurdalásom, hogy csak ennyibe kerül, de ha nem nyújt emlékezetes élményt, akkor nem lesz emlékezetes az élmény, és ezzel az elvárással ültem be. A legnagyobb negatívum a másfél órásra elhúzott idő volt, a pozitívum természetesen az étel.

(kép: welovebudapest.com)

A története: A bagel egy eredetileg vélhetően nyugat-ázsiai étel, amit végül lengyel zsidók juttattak el Amerikába, itt lett felkapott az 1960-as évektől kezdve. Emlékeim szerint Budapesten a 2010-es évek első felében kezdett begyűrűzni a divat, az Inez a Facebook regisztrációjuk alapján 2014-es.

A hely: A belvárosban, de mégis kicsit a semmi közepén van egy túl forgalmas úton, szóval sem az elhelyezkedése, sem a megközelítése nem olyan ideális (hogy elkényelmesedtem, már nem tetszik, ha valami nem közvetlenül a metróajtóba nyílik :D ).

A beltér: A zaj és a forgalom mellett az sem ideális, hogy nagyon kicsi a hely, talán két ember beülhet kényelmesen, több már nem, szóval inkább elvitelre ajánlanám. Innentől kezdve lényegtelen, milyen belül, de amúgy olyan, mint bármelyik kávézó.

(Kép: tripadvisor.com)

A kiszolgálás: Dettó. Gyorséttermi, azaz kikéred a falon látható választékból a rendelést, amit összedobnak neked. Ez nem egy étterem.

Az árak: Nagyjából 1 500 Ft körül vannak a szendvicsek, ami nem olcsó, de nem is drága. Ennél olcsóbban valószínűleg nem lehetne kihozni ezt a minőséget.

Az étel: Nem a bageltől várja az ember, hogy jól lakjon, de egyáltalán nem olyan lájtos, mint gondolnánk. A kenyér helyben készül, friss és van benne anyag, a feltétek szintén nem kevesek és azok sem a paprika-parizer vonalon mozognak, hanem jóval magasabb szintet ütnek meg, ezért is írtam, hogy ez a minőség ennyibe kerül, ez nem Subway. Szóval meglepően jó minőségű volt, az ízek ugyan nem ütnek, de talán itt nem is feltétlenül ez a cél.

(Kép: wolt.com)

Az élmény: Ez a korrekt fajta hely, amitől nem dobsz hátast, de jó pénzért jó ételt adnak. Nem ad éttermi élményt, mert elviteles, de ha nem jó akármi és a közelben vagy, akkor ide gyere.

(kép: lonelyplanet.com)

A története: Az első halas helyek egyike volt 2012-es nyitásakor nem véletlenül; a marketingesből vendéglátóssá átvedlett tulaj épp a minőségi halas helyek hiánya miatt vágott bele. És nem csupán a minőséget tűzték ki célnak, hanem azt is, hogy csak magyar haltenyésztőktől vásárolnak, szóval épp azt teszik, amit minden vállalkozónak kellene: a helyi minőséget fenntarthatóan és továbbfejlesztve árulják. (Itt egy kicsit bővebben mesélnek az indulásról.)

A hely: Pest bulinegyedében helyezkednek el, de 2017-ig egy másik belvárosi, valamivel talán csendesebb utcában voltak még. A két helyszín között érdemi különbség nincs, az új hely valamivel tágasabb.

A beltér: Kellemes natúr faszín, egyedi dizájn, afféle lazább bisztrós hangulat, de közben az ételek bár szintén bisztrósak, egy szinttel magasabb kategóriát mutatnak, szóval nekem kissé ellentmondásos, de ez legyen a legnagyobb baj.

(Kép: tripadvisor.com)

A kiszolgálás: A bisztrós beütés ellenére ez egy rendes étterem, a felszolgáló leültet és rendeltet az étlapról. Amikor én voltam, kedves, közvetlen, barátságos felszolgáló jutott, aki nem zaklatott, épp csak addig volt ott, amíg kellett. Nekem ez a tökéletes. Csak a koreai asztalhívó hiányzott, de ez örök visszatérő elem lesz a blogon :D

Az árak: Átlagos vagy inkább olcsó, a főételek 3 000 Ft körüliek, a többi valamivel olcsóbb. Szervízdíj nincs.

Az étel: Nagyon korrekt! Érződik a frissessége, és mivel eleve jó minőségű alapanyagokra törekednek, a kettő együtt halálos kombináció. Ennek kéne az alapnak lennie mindenhol, öröm ilyen ételt enni, még ha nem is csúcsgasztronómiáról van szó. A tálalás a fine diningra akar kicsit hajazni, holott az ételek inkább gyorséttermi kategória (poharas leves, rántott halak, hamburger), erre mondtam fentebb, hogy kicsit ellentmondásosnak érzem, de amíg jó és finom, ki nem sz*rja le :) Az adagok nem túl nagyok, de ha végigeszünk egy teljes menüt, akkor nem maradunk éhen.

(Kép: gastroguide.hu)

Az élmény: Nagyon kellemesen csalódtam. Egyrészt már korábban is jártam itt, még a régi helyükön, és akkor nem tett rám mély benyomást, másrészt a Nemo meg inkább csalódás volt a felfokozott elvárások miatt, ezért ezek után nem számítottam semmi különösre, de az étel sokkal jobb volt, mint vártam. A hely nappal kellemes, a felszolgálás is, az árak barátságosak, az ár/érték arány pedig kiváló. Lehet, hogy csak jó napot fogtam ki, de szívesen fogok visszamenni.

Véletlenül rábukkantam az olaszok hivatalos receptkönyvére, ha igazán autentikus ízekre vágynánk. Ez részben tök jó, kell a hivatalos iránymutatás, részben viszont csak megöli a gasztronómia lelkét és felesleges hitvitákhoz vezet. Én is mentem megszentségtelenítem a receptet és saját magamra szabom.

Hozzávalók 2 főre:

• olívaolaj vagy vaj
• 25 g répa
• 25 g zellerszár
• 25 g vöröshagyma
• 150 g darált marha
• 150 g paradicsom
• 75 g tej
• só, bors

Az olajon dinszteljük meg a zöldségeket, majd adjuk hozzá a marhahúst. Amikor megsül, öntsük hozzá a paradicsomot és pároljuk két órán (!) keresztül. Ezután mehet bele a tej és a fűszerek.