(kép: welovebudapest.com)

A története: A portugál Sabarigo 2015-től volt a Costes Downtown séfje, 2020-ban valósította meg minden séf álmát azzal, hogy saját éttermet nyitott közösen a magyar feleségével, koncepció szerint portugál-magyar ízvilággal. Persze mivel a járvány közepén nyitottak, be is kellett zárniuk egy időre. Nem tudom, mennyire bevett dolog, de egy évig sem üzemeltek talán még, mire 2021 szeptemberében elnyertek egy Michelin-csillagot. Magam is meglepődtem, hogy ennek ellenére sikerült asztalhoz férnem még melegében. Vagy nem olvasták az emberek a híreket vagy pont levonult a médiahullám, mindenesetre messze nem volt tele látogatásomkor.

A hely: A Bazilika mellett van, szóval ennél belvárosibb nem is nagyon lehetne; autóval ezért nem lesz könnyű megközelíteni, de egy kis séta igazán nem rossz ezen a környéken. Pici szépséghiba, hogy egy mélygarázs nyílik közvetlenül előtte (akkor mégis könnyű autóval megközelíteni?), de nem volt látogatásom időpontjában zavaróan nagy forgalom.

A beltér: Viszonylag tágas, modern, letisztult, de nem túl előkelő, ez ugyanis a koncepció része: lazább fine dining helynek akarták magukat pozícionálni. A konyha üvegfalas, tehát látható minden, az étterem egyes részei le vannak választva szintén üvegfallal, ami jó ötlet, mert így meghittebb a hangulata, mintha egy nagy terem lenne.

(Kép: matusz-vad.hu)

A kiszolgálás: Felszolgálók fogadnak, ültetnek le és szolgálnak ki (nyilván). Fine diningos figyelmet kapunk, a kelleténél gyakrabban zaklatnak, de nem vészesen gyakran. De amúgy kedvesek, barátságosak, a tulaj még integetett is távozáskor, állnak rendelkezésedre mindenben, ahogy a szolgáltatóiparban lennie kéne (és ezt most magamnak rovom fel elsősorban, mert én mostohán tudom ám kezelni az ügyfeleket...). Az egész étteremmel a legnagyobb problémám az volt, hogy egy háromfogásos ebédmenüt másfél óráig tartott elfogyasztani, márpedig az adagok nem túl nagyok, az ebédidő pedig jellemzően rohanósabb idősáv egy vendégnek. A kiszolgáláshoz tartozik még az is, hogy otthonfőzést is vállalnak.

Az árak: Ebédmenü már van 4 000 Ft-ért is, ami egy Michelin-csillagos helynél páratlan lehetőség, bűn kihagyni, amúgy előételek 3 ezer, főételek 5 ezer, desszertek 3 ezer körül vannak. Nem olcsó étlapról rendelni, de más belvárosi éttermek sem kérnek kevesebbet. Viszont óvatosan az itallal, mert ha elkezdesz borozgatni vagy bármi mást inni, akkor gyorsan megugrik a számla. Szervízdíj van.

Az étel: Önmagában természetesen minden korrekt volt, friss, nagyon szépen tálalva, tökéletes állaggal, hőmérséklettel, a portugál fogások miatt némileg egzotikusan... stb. De "csak" ennyi. Ez volt a problémám annak idején a Costes-szel is, hogy hiányzott belőle az "úvazze" élmény, ami lehet egy ízbomba vagy egy váratlan ízpárosítás. És amikor egy Michelin-csillagos helyre megyek, akkor ezt várom. Volt ilyen is, de nem ez volt a jellemző. Ja, és hogy a prolik rákfenéjéről is essen szó, igen, nagyon kicsik az adagok, de egyrészt egyél kevesebbet te disznó, miattad vagyunk a világ egyik legelhízottabb országa, másfelől ide nem jóllakni jár az ember, hanem finomat enni.

(Kép: matusz-vad.hu.com)

Az élmény: Miért járunk étterembe? Az ízért vagy az élményért. Igen, sokkal jobb limonádét csinálnak, mint én, de ugyanazt a limonádét csinálják meg, mint én otthon. És ahogy a Costes-nél, itt sem volt meg az a minőségi és dimenzióbeli ugrás, mint amit vártam. De még egyszer, félreértés ne essék, minden tökéletes volt, 4 000 Ft-ért még nekem van lelkiismeretfurdalásom, hogy csak ennyibe kerül, de ha nem nyújt emlékezetes élményt, akkor nem lesz emlékezetes az élmény, és ezzel az elvárással ültem be. A legnagyobb negatívum a másfél órásra elhúzott idő volt, a pozitívum természetesen az étel.