Artúr gasztro blogja

Étterem: Costes Downtown (2018)

2021. augusztus 20. 07:02 - II. Liberális Artúr

Honlap: http://costesdowntown.hu/
Árfekvés: kb. 9 000 Ft/fő
Konyha: magyar
Étlap: http://costesdowntown.hu/etel-itallap/

Ó igen, eljutottunk ide is. Magyarország első Michelin-csillagos étterme a Costes volt, ők nyitottak 2016-ban egy második, bisztrósabb, elérhetőbb árfekvésű éttermet, ahol a vacsoraattrakció mellett reggelizni és ebédmenüzni is lehet. A hely 2017-ben el is nyerte vacsorájáért a csillagot, amiből több étel átszivárgott az ebédmenübe is. Mivel egy drágább szálloda aljában található az éterem, nem titkolt szándékkal a megszálló vendégekre is számít a hely, ami elég jól sikerült tekintetbe véve azt, hogy ottjártamkor szinte csak kínaiakat láttam, akik közül mind a szobájukba kérte a számlát.

Először mentem ennyire elegáns helyre, úgyhogy fostam is rendesen :D Ottlétemkor volt hely bőven, de állítólag nem árt foglalni előre asztalt. Az ajtóban már vár a személyzet, hogy asztalhoz vezessenek, közben elkérik a kabátodat is és táskaakasztót adnak, ami nem áll túl biztosan az asztalra akasztva. Italajánlóval kezdik, amit meg is szívtam, mert a vizet elfogadtam, de azt is kiszámlázzák a végén. Rákérdeznek az esetleges speciális étrendre is, szóval odafigyelnek az emberre, ami azon a ponton terhessé válik, amikor minden fogás után megkérdezik, hogy elégedettek voltunk-e az étellel, amire a magamfajta senki úgyse mer nemet mondani. A fizetés az asztalnál történik, szóval hagyományos menetben zajlik minden. Dress code nincs, láttam embereket pólóban és mackóalsóban is, szóval nem kell ráparázni az öltözetre. A belső tér kellemesen szellős és tágas, természetes hatású.

A választék az ilyen helyekre jellemző módon nem nagy, fogásonként háromféle ételből lehet választani, egyenként kb. 3 000 forintért, de a három fogás egyben csak 7 000 Ft + szervízdíj, úgyhogy egy fő egy itallal kb. 9 000 - 10 000 Ft-ból jön ki. Magyaros jellegűek az ételek megbolondítva valamilyen nemzetköziesebb ízzel. Az adagok elsőre kicsinek tűnnek, de az étkezés kb. 2 órát is eltarthat és sok kicsi sokra megy alapon simán megtelítik az embert. Ráadásul a három fogás az valójában nem három fogás: üdvözlőfalatokkal nyitunk, utána az elmaradhatatlan fűszeres vaj és kenyér kombó jön, és csak ezután következik az előétel-főétel-desszert. És mindezek után még egy meglepetés falat is jött aprósütemények formájában.

Na de milyenek az ételek? Hát nem estem hasra. Amikor először talákoztam a csúcsgasztronómiával, elemi erejű volt, pedig ott egy teljes menüt ehettem a Costes egy fogásának árából. Persze ez nem az éttermet minősíti, csupán azt akarom mondani, hogy hasonlóan megvilágosító élményt vártam, de elmaradt. A legtöbb ételnél jól elkülönültek és erősek voltak az ízek, de volt nagyon egyhangú darab is. De ami a legfontosabb, hogy egyik se robbant a számban. Mindezt annyiért, amiből egy hétig napi két lángost ehetnék. Mindenesetre egyszer tessék elmenni, ennél olcsóbban úgyse lehet megúszni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturgasztronomia.blog.hu/api/trackback/id/tr5216665486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása