Artúr gasztro blogja

Étterem: Cafe Frei (2017)

2021. július 21. 22:29 - II. Liberális Artúr

Diszklémer: Nem értek a gasztronómiához, nincs ízlésem, nem tekintendő a leírás komolyan vehető véleménynek.

Honlap: https://www.cafefrei.com
Árfekvés: kb. 500 Ft/fő
Konyha: vegyes
Étlap: https://www.cafefrei.com/kinalatunk-kavek

Kezdetben fenntartásokkal fogadtam a tévésként híressé vált Frei Tamás kávézóit, amelyek egy könyesbolthálózattal karöltve kezdtek üzemelni. Sőt, nem is jártam kávézókba egyáltalán, hiszen nem kávézom, de a feleségem révén megismerhettem ezt a szubkultúrát is. Az első Cafe Frei 2007-ben nyílt, 2013 óta pedig nemzetközi porondra lépett és a világ egyre több országában megtalálható, szóval egyelőre igazi hazai sikertörténet.

A hely koncepciója a világ kávékultúrájának bemutatása, mintegy 70-féle kávéjuk van különféle országokból. A berendezés is ezt erősíti, jellegzetes, más földrészekre utaló díszletek vannak, illetve a választék az adott származási kontinens térképén van felsorolva. Az asztalokon magazin ad hosszabb leírást a kávékról. Egyébként a hely nekem kissé szűkös, egyszerű, nem túl nagy faszékek és faasztalok vannak elég közel egymáshoz, így nem egyszer végighallgattam már mások privát történeteit. A rendszere önkiszolgálós: a pultnál rendelsz, fizetsz, kapsz sorszámot, aztán ha kész, ami nem szokott sokáig tartani, akkor mehetsz érte.

A kávék maguk is jellegzetesek, mindegyiknek van valamilyen karakteres, a származási helyére utaló fűszeres íze, ami tök jó, hiszen egy "rendes" kávézó árul kb. egy tucatnyi kávét, amelyek nagyjából a hozzáadott tej mennyiségében és módjában különböznek elsősorban. Ugyanakkor vannak kétségeim, hogy ezek mennyire autentikusak, de a lényeg, hogy megvan a különlegesség illúziója és hogy sok eltérő ízvilágú ital van. Feleségemnek köszönhetően magam is meg tudom állapítani, hogy egyébként nem egy kiváló kávéról van szó, inkább közepes, ami viszont egyáltalán nem negatív jelző, hanem inkább korrekt kisiparosként értendő, mint a nagy amerikai kávézóhálózatok. Természetesen van néhány péksütemény és desszert is, valamint egyéb italok. A csokis sütemények zseniálisak, csak ajánlani tudom őket.

Szóval összességében szerintem egy jó ötleten alapul a koncepció, kicsit olyan, mint a Trófea esetében: nem a minőség kiváló, hanem a nagy választék teszi vonzóvá a helyet. Kísérletező kedvűeknek ajánlott, a csokis süteményei miatt pedig mindenkinek. És különben is, jóval olcsóbb mint a Starbucks és társai, ráadásul magyar.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Ápdét 2021: Nem ajánlom a sütijeiket, legalábbis nem mindenkinek: szinte mindegyik tartalmaz marhazselatint, szóval vegetáriánusoknak felejtős.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturgasztronomia.blog.hu/api/trackback/id/tr1716634784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása